A lakosság körében egyre több a magas életkorú személyek száma, akik legtöbbje egyedül él otthonában. Annak érdekében, hogy minél tovább a társadalom aktív tagjai lehessenek életvezetési képességük gyengülésével bizonyos esetekben segítségre szorulnak. Sok fiatal ilyen esetben a végleges megoldást a szülők bentlakásos intézménybe történő elhelyezésében látja, azonban az idős ember szempontjából ez a legrosszabb döntés. Csökkenő alkalmazkodási képességük ellenére egy új közeget kell megszokniuk, a hétköznapitól eltérő, azelőtt még soha nem tapasztalt intézményi napirenddel, szokásokkal együtt. Az intézményi elhelyezésnek csak a végső megoldásnak kell lennie!
A család középkorú tagjai részéről viszont a fiatal generáció felé való elkötelezettség is ugyanolyan prioritású, mely így helyes! Annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig a megszokott környezetében, a megszokott életritmusában, boldogan éljen az idős ember, számára segíteni kell, illetve a családtól szükség szerint a segítségnyújtást át kell vállalnunk!
Hasonló a fogyatékos gyermeket gondozó családok helyzete is. Akik gyermekük részére - felnőtt korában - nem az intézményi ellátást választják, azok számára egy egész életen át tartó feladat a fogyatékos személyről való gondoskodás. Ezeknek a szülőknek jól esne, ha bizonyos helyzetekben időlegesen mentesülnének a feladatok alól, s saját magukkal, a család más tagjaival is tudnának foglalkozni. E tehermentesítés segíti azt, hogy ezek a felelősségteljes szülők visszatérjenek a társadalmi életbe, s kissé kikapcsolódjanak.